Felvételi a Pedagógia szakkollégiumba

A Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézet felvételit hirdet az intézet hallgatói számára (a kolozsvári tagozaton). A szakkollégiumba olyan alapképzésben vagy mesterképzésben résztvevő hallgatókat várunk, akik tanulmányaik mellett mentortanáruk segítségével tudományos kutatást folytatnak, aktívan részt vesznek az intézet és szakkollégium rendezvényein.

A szakkollégiumba felvett hallgatók az alábbi előnyökben részesülnek:

  • A kutatásaikhoz rendszeres szakmai segítséget, támogatást kapnak a mentoroktól;
  • Részt vehetnek a szakkollégisták számára rendezett programokon, szakmai kirándulásokon, megismerkedhetnek más felsőoktatási intézmények szakkollégistáival;
  • A tudományos kutatás és a közösségi munka segítése érdekében ‒ a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet szabályzata alapján ösztöndíjban is részesülhetnek.

A Szakkollégiumi tagság feltételei:

A szakkollégium nyitott, tag lehet minden nappali tagozatos, távoktatásos alap- vagy mesterképzésben résztvevő kolozsvári hallgató.

Jelentkezés:

Jelentkezési űrlap

Jelentkezési határidő: 2024. március 29.

A szakkollégiumi programok nyitottak valamennyi hallgató (nem csak a szakkollégiumba felvételt nyert hallgatók) számára, azonban elsőséget élveznek abban az esetben, amennyiben egy rendezvény résztvevőinek száma korlátozott. A szakkollégium programjain való részvétel előnyt jelenthet a jövő évi szakkollégiumi felvételin.